Álomjárgány jó munkáért
A legtöbb munkavállaló még köszönetet sem kap a jól elvégzett munkájáért, nemhogy egy vadonatúj autót. Pedig egy kínai acélipari vállalat ezt adta. 4116 autót ajándékozott a dolgozói számára, mert elérték a cég profit céljait, sőt meg is haladták azt. Érdekesség még a történetben az, hogy mindezt a sikert akkor érték el, amikor a legnagyobb korlátozások voltak világszerte. Ráadásként pedig a cég fizeti öt éven át a gépjármű biztosítását is. Te szívesen dolgoznál egy olyan cégnél, amely öt év után egy személyautóval ajándékoz meg?
A koronavírus időszaka sajnos elég sokunknak nem kedvezett, ezért nyereség kevés cégnél volt a járvány miatt, mint ahogy jutalmazásokra és bónuszpénzekre sem lehetett számítani a legtöbb helyen. Már maga az is nagy hír, hogy 2020-ban egy cég hatalmas nyereséget ért el, de ami még ennél is megdöbbentőbb az, hogy a Jiangxi West Dajiu Iron & Steel Corporation 4116 alkalmazottjának bónuszként egy vadonatúj autót adott jutalmul, mert öt egymást követő évben túllépték a cég kitűzött nyereség céljait.
Ezt a sikert egy nagyszabású, 2021. október 1-jére szervezett rendezvény keretén belül ünnepelték meg, mivel a vezetőség különleges módon szerette volna megköszönni a munkatársak elképesztő munkáját, s megjutalmazni őket az éves növekedéshez való hozzájárulásukért. Emiatt is döntöttek úgy, hogy adnak mindenkinek egy autót.
Az eseményen 2933 Jiangling Ford Territory és 1183 FAW-Volkswagen Magotan talált gazdára. Mindez 500 millió Jüanba, vagyis 74 millió dollárba került a cégnek, tehát minden bizonnyal volt hasznuk bőven, ha ezt megengedhették maguknak. A cég bejelentette azt is, hogy kifizeti öt évre a gépjármű-biztosítás díját is, illetve a járműadót és a rendszámok díját.
Néhány ezer új autó sorakozott fel egy nagy színpad körüli szabadtéren, ahol promóciós drónkamerás felvételek készültek, amelyeket a közösségi médiában is megosztottak. A hír rendkívül nagy feltűnést keltett, és a nyilvánosság reakciói vegyesek voltak. Ez várható volt, a sikernek nem mindenki örül egyformán. Az internetezők véleménye megoszlott, egyesek dicsérték a kezdeményezést, és méltatták az Acélipari Társaság nagylelkűségét, amiért megosztotta nyereségét az alkalmazottakkal, míg mások szerint nem ártana ellenőrizni a céget. Szerintük a munkavállalók azzal jártak volna jobban, ha inkább csekket kapnak, és így a nekik tetsző autókat vehetik meg.
Bárhogy is történt, abban szinte biztosak lehetünk, hogy egyetlen alkalmazott sem fogja önként abbahagyni a Jiangxi West Dajiu Iron & Steel Corporation vállalatnál való munkavégzését.
Forrás:
luxurylaunches.com
Magazin cikkek