Élet a Vadonban – 5/3. rész

Kategória:
Emberi story, megható story

Élet a Vadonban – 5/3. rész

Folytatódik 5 részes sorozatunk az állatok között felnőtt gyerekekről, ez itt a harmadik rész.

Azt hiszem, egy gyermeknek az lehet a legrosszabb, amikor a szülője dönt úgy, hogy mégsem kell. De a kisgyermek nem egy áruházi termék, amit – ha nincs rá szükségünk, vagy nem jó a méret – visszavihetünk a boltba. Az Élet a Vadonban sorozat harmadik részébe olyan történeteket kerestem, amelyekben elsősorban szülők nehezítették meg gyermekeik életét.

1. Bello

Kezdjük a sort a nigériai csimpánzfiúval. 1996-ban egy kisfiút találtak Nigériában, akit egy esztendőn keresztül csimpánzok neveltek. A pontos életkorát senki nem tudta megállapítani, körülbelül másfél - két éves lehetett, és megtalálói Bello névre keresztelték. Feltételezték, hogy szülei hagyták a vadonban, de a fiú testileg és szellemileg is visszamaradott volt. Teljesen úgy viselkedett, mint a csimpánzok, átvette a mozgásukat, és a viselkedésüket is. Egy otthonban helyezték el, ahol zavarta a többi gyermeket, tárgyakat dobált, és éjszaka ugrált. Hat év elteltével már sokkal nyugodtabban viselkedett, de még mindig utánozta a csimpánzok viselkedését. Sosem tanult meg beszélni, még úgy sem, hogy folyton emberek és gyerekek társaságában volt. Sajnos, az ő története nem végződött happy enddel, 2005-ben meghalt.

Bello, forrás: hu.koshachek.com

2. Oxana Malaya

Oxana Malayát 1991-ben találták meg Ukrajnában egy kutya-kennelben, nyolc évesen. A szülei alkoholisták voltak, és egyik éjjel véletlenül kizárták a gyereket a házból. A három éves gyermek fázott, ezért a kutyákhoz bújt, akik megmentették az életét. Mire megtalálták, addigra már felvette a kutyák viselkedését, ugatott, morgott. Négy lábon járt, mint egy kutya és szaglászta az ételt, mielőtt megette volna, a nyelvét kidugva lihegett és vicsorgott. Amikor a hatóságok megtalálták, akkor a többi kutya morogni kezdett és megpróbálták megtámadni őket. A kislány akkor csak igen és nem válaszokra volt képes. Később valamennyit fejlődött, de saját életkorához képest nagyon el volt maradva. Öt éves szintig tudott az intenzív terápia segíteni rajta. Ma egy odesszai klinikán él, ahol állatokkal dolgozik a kórház gazdaságában, felügyelet alatt. Csendes életet él.

Oxana Malaya, forrás: historydaily.org

3. Vanya Yudin

Vanya Yudinra, az orosz madárfiúra orosz szociális munkások találtak rá, Moszkva belvárosában, 2008-ban. Hét éves volt, nem tudott beszélni, és 31 éves anyjával élt együtt. A nő bezárva tartotta őt egy madarakkal teli szobában, bár sosem bántotta, de sosem beszélt vele, és úgy kezelte, mint egy kedvtelésből tartott madarat. Amikor a szociális munkások megérkeztek, a szobában madártáplálék és madárürülék volt. A fiú nem csinált semmit, csak csípett, és a karját simogatta, mintha szárnya lenne, és úgy viselkedett, mint egy madár, ami nem véletlen, hiszen egyetlen kapcsolata a madarakkal volt, beszéd helyett csiripelt. Sosem beszélt más emberrel, csicseregve és karokkal csapkodva kommunikált. Ha megzavarta valami úgy csapkodott a kezével, mintha szárnyai lennének.

A gyermekvédelem elvette az anyjától, és jelenleg egy pszichológiai intézetben él, ahol segítenek neki, hogy visszakerülhessen a társadalomba.

Vanya Yudin, forrás: viralnova.com

4. Traian Caldarar

2002 februárjában Manolescu Ioannak, a közép-romániai pásztornak egy erdőn kellett átmennie, amikor autója lerobbant. Útközben egy nagy kartondobozra bukkant – és egy kisfiút talált benne. A fiú meztelen volt, alultáplált, és három, vagy négy évesnek nézett ki. Ioan hívta a rendőrséget, a fiút kórházba szállították. A hírt a vadfiúról –, aki nem tudott beszélni, morgott, mint egy kutya, és négykézláb sétált – szerte az országban közvetítették a televíziókban. Testét sebek borították és agresszív volt. Az ágy alatt akart aludni, és nem benne, és gyakran akart enni. Amikor nem volt étvágya, ingerlékeny volt és étkezések után is gyakran aludt. Nem sokkal később egy Lina Caldarar nevű 23 éves nő rohant a kórházba. Azt állította, hogy a fiú, akit a tévében látott, a fia volt. Beengedték a szobába – ekkor mondta ki a fiú az első szavait: „Lina mama”. Lina azt mondta, hogy a fiú neve Traian, és valójában hét éves. Lina három évvel korábban elmenekült bántalmazó férje elől, Traiant hátrahagyva, mert férje nem engedte, hogy elvigye. A fiú nem sokkal később elmenekült, és csak most került elő. Az orvosok és pszichológusok szerint Traian nem élhette volna túl három évig egyedül az erdőben. Furcsa járásmódja, ahogyan az ételét szaglászta, mielőtt elfogyasztotta, és a morgása, ha valaki közeledett hozzá evés közben, mind arra utalt, hogy valószínűleg az erdélyi erdőkben kóborló kutyák fogadták be. Traiant alultápláltság és angolkór miatt kezelték, azóta iskolába jár, és minden információ szerint ma „normális” gyerek.

Traian Caldarar, forrás: todayifoundout.com

5. Genie

Genie-ről még húsz hónapos korában döntötte el az apja, hogy fogyatékos, ezért hozzákötözte egy székhez a házuk legkisebb szobájában. Soha senki nem beszélt hozzá, vak édesanyja pelenkázta, és etette, és ha zajt csapott, akkor megbüntette. Apja szintén verte a kislányt, ha hangoskodott. Több mint tíz éven keresztül élt így a lány, és aludni is széken aludt.

Szociális munkások találtak rá tizenhárom éves korában, és még nem volt szobatiszta, beszélni és járni pedig alig tudott.

Kezdetben a hatóságok gondoskodtak Genie-ről, aki a Los Angeles-i Gyermekkórházba került, ahol orvosok, pszichológusok és nyelvészek csapata irányította az ellátását több hónapig. Próbálták beszédre tanítani, de nem sikerült beszédét tökéletesre fejleszteni. Szókészlete körülbelül húsz szóból állt tizenhárom éves koráig, később több szót is megtanult, és képes volt egyszerű mondatokat is alkotni, de nyelvtanilag képtelen volt helyes sorrend kialakítására, és ragozásra, személyes névmásokat pedig sosem használt. Csak szavakat rakott egymás mellé.

1971 júniusában elhagyta a kórházat, és egy tanáránál lakott, de másfél hónappal később a hatóságok a kutatócsoportot vezető tudós családjához helyezték, és velük majdnem négy évig élt együtt.

Tizennyolc éves korában visszakerült édesanyjához, de csak néhány hónapot maradt vele, mert a nő közölte, hogy ő nem tud megfelelően gondoskodni róla.

Ezt követően a hatóságok áthelyezték a fogyatékkal élő felnőttek egyik intézményébe. Ott szinte elvágták őt mindenkitől, akit ismert, és folyamatos fizikai és érzelmi bántalmazásoknak lett kitéve. Ennek eredményeként testi és lelki egészsége súlyosan romlott, újonnan megszerzett nyelvi és viselkedési készségei pedig nagyon gyorsan visszaestek.

Anyja közben pert indított a kutatócsoport ellen, mert úgy gondolta, hogy a vizsgálatok "indokolatlanul széleskörűek" voltak, és több esetben "túlnyúltak az emberi tűrés" határain.

Jelenleg Dél-Kalifornia egyik gondozó otthonában él.

Genie, forrás: en.wikipedia.org

6. John Ssebunya

1991-ben Millie Sseba, az ugandai helyi törzs egyik tagja, tűzifát gyűjtött a faluja melletti dzsungelben, amikor egy zöld afrikai majomcsoportra bukkant. Egy fán az egyikük különösen furcsán nézett ki. Közelebb ment…és látta, hogy ez egy emberfiú. Visszafutott a falujába, és visszatért egy csoport férfival, akik a majmok elleni harc után el tudták fogni a fiút. Elvitték a falujukba, és gondoskodtak róla. Alultáplált volt, a teljes testét szőr borította, és tele volt sérülésekkel, főleg a térdei, hiszen úgy járt, mint a majmok.

Néhány héttel később elvitték Paul és Molly Wasswához, egy ugandai házaspárhoz, akik a nélkülöző gyermekek árvaházát vezették. A fiút hamarosan John Ssebunya néven azonosították, egy olyan férfi és nő fiaként, akik korábban egy közeli faluban éltek.

Kezdték összerakni a vele történt eseményeket. Ezt később –, amikor megtanult beszélni – ő is ki tudta egészíteni.

John látta 3, vagy 4 éves korában, hogy az apja megöli az anyját. Megrémült, ezért elmenekült, és a dzsungelben kötött ki. Néhány nappal a megpróbáltatások után egy csoport majom közeledett a fiúhoz, és John szerint ételt adtak neki. A majomszakértők szerint a történetnek ez a része kétséges. Mindenesetre az tény, hogy egy idő után a majmok befogadták a fiút. Gyökereket, gyümölcsöket evett és idejének nagy részét fákon töltötte. Egyértelműen majombarátainak köszönheti életben maradását a dzsungelben. John története nemzetközi szenzációvá vált, és a BBC 1999-es Living Proof című dokumentumfilmjének is témája volt.

Ő egyébként azon ritka gyerekek egyike, aki megtanult beszélni, és az árvaházban kiderült, milyen csodálatosan énekel, így az Afrikai Gyöngyszemek Gyermekkórusának tagja lett.